Egy évre lakat került egy Bács-Kiskun megyei presszóra, mert újra vétettek a járványügyi szabályok ellen

Egy évre lakat került egy Bács-Kiskun megyei presszóra, mert újra vétettek a járványügyi szabályok ellen


Jövünk le a platóról, de még gyorsabban is lejöhetnénk, ha még többen kérnék az oltást – ez volt az egyik fontos üzenete az operatív törzs mai tájékoztatójának. Ha nem is látványos ütemben, de javulnak a járványügyi adatok – az új fertőzöttek száma az előző héten 21 százalékkal csökkent a korábbi héthez képest – de a kórházban kezeltek száma még mindig magas, és a szennyvízminták (melyek Miskolcon enyhe romlást, Debrecenben enyhe javulást jeleznek) is azt mutatják, hogy ugyan nem rosszabbodik a helyzet, de még mindig sokan hordozzák a vírust – figyelmeztetett Müller Cecília országos tisztifőorvos.

Müller CecíliaMüller Cecília

A következő órákban sok százezer vakcina (Pfizer, Astra, kínaiak) érkezik Magyarországra, így erről az oldalról nem látszik akadálya az átoltottság növelésének, sokkal inkább az oltási kedv javulása tudna további kedvező változást eredményezni. Müller egyébként elégedetten számolt be arról, hogy a magyar lakosság 33,4 százaléka kapta már meg az oltást – szerinte ezzel hozható összefüggésbe a járványügyi adatok javulása -, miközben az Európai Unió átlaga 18,5 százalék. Itthon az oltásra jelentkező, 65 év felettiek 90 százaléka esett már át a vakcina beadásán, a fiatalabb korosztályok átlaga pedig 53 százalék (értelemszerűen az oltában már részesültek aránya magasabb a regisztráltakhoz mérten, mint a teljes lakosságra vetítve).

A tájékoztatón szó esett arról, mi a teendő a covidos betegekkel, ők kaphatnak-e oltást. Müller Cecília közölte, hogy az akut esetekben szó sem lehet oltásról. A betegségek átesettek oltására nincsenek egységes nemzetközi ajánlások, itthon azt a protokollt követik, hogy ha enyhén zajlik a betegség, akkor – mivel kevés ellenanyag képződik ezeknek az embereknek a testében – a gyógyulást követően őket be lehet oltani. A súlyosabb esetekben viszont  ki kell várni a 3 hónapot, mivel ez idő alatt védettnek minősül a páciens, egy védőoltás beadása ebben az időszakban visszafoghatja a szervezet védekezési válaszát. Végső soron mindig az oltóorvosnak kell döntenie, a kórelőzmények ismeretében.

Kiss Róbert alezredes szerint közeledik az időpont, amikor elérjük a 3,5 millió beoltottat, ebben az esetben pedig a belügyminiszter – mint az operatív törzs vezetője – egyedi közigazgatási határozatot tesz közzé a a Magyar Közlönyben, amely megnyitja az utat a védelmi intézkedések második fokozata előtt. Ezt követően a teraszok, kerthelyiségek reggel 5 és este fél tíz között fogadhatnak vendéget, akiknek nem kötelező maszkot viselniük. A belső térben viszont igen, ott egyébként csak az étel, ital megrendelése idejéig, illetve a mellékhelyiség felkereséséig tartózkodhatnak. Az üzlet alkalmazottjának viszont kötelező a maszkviselés. Az üzemeltetőt, ha vét a szabályok ellen, akkor 100 ezertől egymillió forintig terjedő bünetéssel sújthatják, de a vendég is kaphat egy csekket 5000-től 500 ezer forintig terjedő összegről.

A rendőri intézkedések közül érdemes kiemelni annak a balotaszállási presszónak az esetét, amelyet ideiglenesen egy évre bezáratott a hatóság, mert a Bács-Kiskun megyei egység több alkalommal is vétett a védelmi intézkedésekkel szemben.





Source link